Kötetlen hangulatú és igen jókedvű verseny folyt szerdán a vendéglátósok ebédlőjében. A Kollégiumi Napok keretében megtartott, „Gasztrocsata” elnevezésű rendezvény során a széchenyivárosi kolisok vegyes csapatokban mérték össze „konyhaművészeti” tudásukat. A verseny szóvivője, Ács Imre szakács-szakoktató olyan fura feladatokat állított össze, hogy a játékosoknak egy pillanatra sem unatkoztak. Már a totó pontjait böngészve megállapítottuk, hogy ez a fekete leves, főleg olyan kérdések láttán, hogy: honnan származik a „fekete leves”.
Aztán saccolnunk kellett, mindenféléket, meg almát hámozni és kétcentis kockákra darabolni. A villámkérdések után különös és ritka konyhai eszközöket kellett felismernünk. De a legnagyobb kihívásnak az bizonyult, amikor az utcáról hívtunk be idegeneket vendégségbe, hogy bemutassuk nekik az iskolánkat. A verseny több órán át tartott, ezért az első három helyezettnek járó torták és a vigaszdíj-sütik igen hamar elfogytak.
Győzelemtől függetlenül egy dologban egyetértettünk: jövőre megint „gasztrocsatázunk” egyet!