Győztek a „Lazaristák”

A 2011. év az Önkéntesség Éve lesz. Erre a tényre és az önkéntesség fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet az a városi vetélkedő, amit az Angol Kisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziumában rendeztek novemberben. Az eseményen két korcsoportban összesen kilenc csapat mérte össze a tudását. Kollégiumunkat is képviselte egy öttagú csoport, akik a II. világháború után alakult önkéntes szerveződés után a „Lazaristák” nevet vették fel. A felkészülés és a versenyfeladatok megoldása során minden résztvevő számára világossá lett, hogy kik az önkéntesek, hogyan válhatunk mi is azzá, milyen lehetőségeink és feladataink lehetnek, ha segíteni akarunk másoknak.

Büszkén mondhatjuk el, hogy a két középiskolás csapat megmérettetéséből a mieink kerültek ki győztesen. A csapat tagjai: Koszta Mihály, Nálhi Szandra, Horváth Dominika, Jónás Orsolya, Csaba Krisztina. Felkészítő tanáruk: Darabosné Kerekes Mónika kollégiumi nevelő.

Gratulálunk!