2010. április 24-én beköszöntött a reggel, valaki izgatottan, frissen kipattant az ágyból, valaki pedig takarójába burkolózva, álmosan kullog szekrényéhez, hogy kiválassza az aznapi ruháját. De miután mindenki feje kitisztult, és távolabb látott az orránál, már ment is le a parkolóba, és szállt fel a szuper, komfortos, kényelmes buszra.

Eljött az indulás ideje, mindenki helyet foglalt, létszámilag megvoltunk, a busz motorja felbőgött, és már el is indultunk. Útvonalunk Solt, Dunaföldvár felé vezetett, onnan rá az M6-os autópályára. Útközben mindenki izgatottan hallgatta Zoli bácsi lelkes beszámolóját a lemaradt utasokról, városok érdekességéről és történetéről. Pécs felé haladva áthaladtunk a 4 alagúton, és némely utasokat a telefon társaság már Horvátországban üdvözölt.

Az első megállónk a pécsi Dóm múzeumba vezetett, ahol a Ravennai mozaik kiállítást tekinthettük meg. Ezt megelőzően a múzeum előtti téren volt kb. 10 percünk szabad foglalkozásra, nézelődésre. Mindenki ámulattal nézte a tulipánokkal kiültetett teret, a szép szobrokat, és a gyönyörű szökőkutat. Az idő letelte után bementünk a múzeumba, és megtekintettük a kiállítást. Érdeklődéssel néztük az alkotásokat, és szinte mindenki fejében megfogalmazódtak azok a gondolatok, hogy milyen türelem, csodálatos tehetség kellett ezek megalkotásához, létrehozásához. A mozaikok után még ebben a múzeumban megnéztünk néhány épületmaradványát is.

A múzeum után a csoport kettévált, egyik fele a városközpontban nézelődött, sétálgatott, a másik fele a pécsi állatkertbe vette irányát. Az állatkertben érdekesebbnél érdekesebb állatok voltak, többek között a csókolózó papagájok, a mocsok mókus, aki lopta a papagájoktól az ennivalót, a csíkos zebra, a hatalmas vízilovak, a lustálkodó oroszlánok, és a hiperaktív kismajmok. De volt itt hangos kakadu, szinte lefestett tukán, és amerikai bölény.

Másfél óra állatnézegetés után vártuk a buszt, és átmentünk Orfűre a Malommúzeumba. Itt láthattunk működés közben vízi, illetve száraz malmot. Idegenvezetőink készségesen, érdekesen, figyelemfelkeltően mesélték nekünk a malmok múltját, működésének elveit. És ami még ezt a hangulatot gyönyörűbbé tette, az a táj volt. Csendes, igazi malomhoz illő táj.

A múzeumot követően utunk Abaligetre vezetett, ahol a Denevérmúzeumot és a cseppkőbarlangot nézhettük meg. Elsőként a Denevérmúzeumot tekintettük meg, vezetőnk minden érdekességet elmondott a denevérekről, néhánynak a hangját is megmutatta, és azt is, hogy milyen helyen szeretnek élni, és mit szeretnek enni. A múzeum után volt egy kis szünetünk, és 16: 00-tól indulhattunk a barlangba.

A túra vezetője tájékoztatta a csoportot, hogy egyes helyeken le kell hajolni, mert kicsit alacsony a mennyezet, felhívta figyelmünket az oldalt látható nagyobb kőtömbökre, és arra, hogy ne fényképezzünk, és a barlang falát ne érintsük, ezzel óvva a cseppkövek épségét. Az első 40 métert hajolva, a magasabb egyéneknek szinte derékszögben kellett megtenni, mert ott tényleg alacsony volt a mennyezet. De ez után nyugodtan ki lehetett egyenesedni, mert ott a legmagasabb ember se tudta volna beverni a fejét.

Az első nagyobb teremben megálltunk, túravezetőnk mesélt néhány dolgot a barlang történetéről, többek között, hogy nemrégiben fedeztek fel egy újabb barlangrészt, az után, hogy a barlangot védettnek nyilvánították, így abban a teremben a cseppkövek teljes pompájukban és gyönyörűségükben megmaradtak. Eközben a csoport szerencsésebb tagjainak sikerült olyan helyen megállnia, hogy csöpögött a fejére a víz. Továbbhaladtunk. Utunkat végig kísérte egy, a talpunk alatt csordogáló kis patak. Eljött a legérdekesebb rész. Túravezetőnk tájékoztatott, hogy most jó pár lépcsőt kell megtenni felfelé, de óvatosan, mert csúsznak, és majd a fordulóban vigyázzunk a fejünkre, mert megint alacsony a mennyezet. Elindultunk felfelé. Szerencsére nem volt semmi gond, de az érdekesség kedvéért az említett fordulóban néhány egyén ismét kapott a fejére egy fél kancsó vizet.

És felértünk a nemrég felfedezett barlangszakaszba. Gyönyörű volt. Ott várt ránk Hófehérke a hét törpéjével egy pálmafa árnyékában. És megtekinthettük a barlang legnagyobb leszakadt kőtömbjét, ami több tonna súlyú volt. A terem után elindultunk visszafelé, és most nem kapott senki a vízi áldásból.

Miután mindenki kiért a barlangból, az első reakciója az volt: hú de meleg van. Ugyanis a barlang hőmérséklete nem volt több 15 °C-nál, a páratartalom úgy 96%-os lehetett, és nagyon tiszta volt a levegő. A szabadban rögtön lehetett érezni a különbséget. Meleg volt, a levegőn pedig lehetett érezni, hogy fülledt, poros.

A barlang után pedig elindultunk haza. A buszon elkezdtünk nézni egy filmet, amit egyszer csak megállított a sofőr. Ugyanis egy kis kvíz következett a kirándulással kapcsolatban. 13 kérdés, az első három helyezett csokit kap. A csapatok a székszomszédokat jelentették, mindenkinek választani kellett egy csapatnevet, a fantáziára bízva. A 13 kérdés után összeszedték a lapokat, és néztük tovább a filmet. Solton jártunk, amikor a filmnek vége lett. Néhány diák leszállt itt, innen ment haza. Ezt követően pedig kihirdették az eredményt, amit már sajnos nem tudok fejből. Mentünk tovább.

A szabadszállási útelágazásnál ismét megálltunk, néhány diák itt is kiszállt, és onnan tért haza. Következőleg a kerekegyházi elágazásnál álltunk meg, onnan pedig egyenesen visszajöttünk a kollégiumba. Innen néhány diák útja haza vezetett, valaki pedig bent töltötte az éjszakát.

Elmondható, és szerintem mindenki nevében beszélhetek, hogy a kirándulás nagyon érdekes volt, élményekkel teli, és mindenki nagyon jól érezte magát.

Az úti beszámolót írta:
Kordás Anett „Bundi”
V. csoport