Idén ismét új diákokkal gyarapodott a humános kollégisták tábora. A Széchenyivárosi Kollégium telephelyein ismeretlen, kicsit tétova, de kíváncsian várakozó fiúk, lányok és szülők lepték el az eligazításra kijelölt termet. Miután mindenki tisztába jött a kollégiumi házirenddel, és megtudta, melyik nevelőtanár szerencsés pártfogoltja lett, a hivatalos beköltözés után már valódi gólyaként körözhetett új fészke fölött. A gólyatábor néhány napja alatt a kezdetben félszeg kis kilencedikesekből magabiztos, barátkozós, jókedvű kollégista vált, aki jól kiismeri magát nemcsak a városban, de a kollégiumi élet bonyolult törvényei között is.
A lelkes DÖK-ösök és még lelkesebb segítőik érdekes és vicces programokkal űzték el a „kicsik” feszélyezettségét és honvágyát. Közös „karaokizással”, röplabdázással és más csapatjátékokkal sikerült a gólyák kis csapatát igazi közösséggé gyúrni. A közösségépítést és ismerkedést szolgálták azok a foglalkozások is, amelyeken Király Móni néni, a kollégiumunk pszichológusa oldotta a kezdeti gátlásokat. A két telephely új diákjait közös sportdélután révén ismertették és barátkoztatták össze egymással a szervezők. A gólyatábor utolsó estéjét saját készítésű paprikáskrumplink elfogyasztásával zártuk. Finom volt…
És egy személyes vélemény:
A Széchényivárosi Kollégiumban voltam három napot gólyatáborban. Ez a három nap nagyon jól telt.
Vasárnapi napon költöztünk be és kipakoltuk a cuccainkat, amiket behoztunk. Összeismerkedtünk a szobatársakkal. Hétfőtől folyamatosan programok foglaltak le bennünket. Számomra a legjobban az tetszett, amikor kimentünk az udvarra bográcsozni. Lehetett sok mindent játszani, beszélgetni, az étel is nagyon finomra sikeredett. Sok mindenkivel megismerkedtünk a kollégiumban, s átjöttek a másik telephelyről a fiúk és a lányok a közös főzésre. Teniszeztünk, elbeszélgettünk velük. Másnap délelőtt elmentünk városnézésre közösen, és nagyon sok emberrel elszórakoztunk. Megnéztük a Nulla Km követ, és a harangjátékot, ezek nagyon tetszettek. Kedden délelőtt a pszichológussal volt foglalkozás, és sok mindenkinek tetszettek a programok, amiket Móni néni állított össze, hogy megismerjen bennünket. A többségnek tetszett az, amikor kaptunk egy kis kimenőt délután, a városnézést sokan szerették, a főbb látványosságait megismerhettük Kecskemétnek. (Pl: Katona József Könyvtár, Piaristák tere, Kossuth tér, Városháza, Technika Háza, Cifra Palota.)
Szerda este izgalommal tele vártuk a csütörtöki napot, hogy kezdődjön az első tanítási napunk!
Ungor Jennifer Anita (9. osztályos tanuló)