Nálunk járt a Mikulás!

Bár hó még nem esett az idén, mégsem maradt el kollégiumunkban a Mikulás idei látogatása. A „Szent-Györgyi” kollégium csupa lányos szobájába elegánsan, fehér NIKE cipőben és kétméteres magasságban kopogtatott a nagyszakállú, oldalán két csinos krampusszal. A sármos Mikulás meg is nyerte a lányok rokonszenvét, mert rengeteg puszit kapott cserébe a piros csomagokért. Meglepetésre azonban már nem krampuszok kísérték a Mikulást a másik telephely, a „széchenyis” koli lakóihoz. Helyettük maga a szánhúzó Rudolf jelent meg, hogy a szegény - túlontúl jóhiszemű és igencsak szenilissé lett – Mikulással együtt meggyőződjön arról: a kollégisták valóban jó gyerekek, és így rászolgálnak az ajándékokra. Ehhez azonban különféle nehéz próbákat kellett kiállniuk az elsős lakóknak – azért nekik, mert a kollégiumi Miku őket még nem ismerte igazán. Nos, ezúttal személyesen meggyőződhetett arról, milyen okos, találékony és bátor gólyák élnek a falak között. Mert nemcsak ügyesen énekeltek, táncoltak és öltöztek pirosba, de még a fortélyos intelligencia-tesztet is jól oldották meg – nagyjából… Az üres ajándékkosárral távozó Mikulás tehát nyugodtan repülhetett haza kedvenc rénszarvasával, mert megnyugodhatott: a Széchenyivárosi Kollégium lakói mind-mind jó gyerekek.