Idén tavasszal második SÉTA-kalandjára indul médiás csapatunk a helyi napilap, a Petőfi Népe szerkesztőségével. Az előző „szezonban” számtalan írásban mutattuk be a Széchenyivárosi Kollégiumot és persze saját magunkat, kollégista fiúkat és lányokat, szokásainkat, életünket, érzéseinket, gondolatainkat. Most arra készülünk, hogy még több cikkben, még színesebb és vidámabb képet fessünk a Humán Középiskola vidékről bejáró diákjainak mindennapjairól.
Kecskeméten és országszerte 2003. őszétől, évente kétszer invitálják közös „sétára” a gimnáziumok és szakközépiskolák képviselőit. A „Sajtó és tanulás” elnevezésű programot az a felfedezés hívta életre, miszerint azokból válik rendszeres újságolvasó, akik korai életkorban kötnek barátságot az olvasással és az friss hírek követésével. A nyomtatott sajtó oktatási eszközként való felhasználása elősegíti a diákok olvasási szokásainak és kritikus szemléletének kialakulását.
A Petőfi Népe hasábjain megjelent írásainkat itt is elolvashatod. Kollégiumunkban a médiás csoport munkáját Fejes Maja tanárnő vezeti. A program aktív résztvevői Horváth Péter, Laczkó Csilla, Paudics Noémi, Balogh Dániel és Kovács Tamás, Kiss József voltak, de reméljük, hogy médiásaink lelkes tábora a tavaszi SÉTA nyomán tovább gyarapszik majd.