Az Econventio Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karával közösen, az interneten hirdetett meg 3 fordulós pénzügyi ismeretterjesztő vetélkedőt az ország középiskolás diákjai számára. Kollégiumunk 51 diákja nagy lelkesedéssel és aktivitással vágott neki a megmérettetésnek, melyben végül kimagasló eredményt sikerült elérniük. Ennek eredményeképpen az Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő őszi pénzügyi roadshow egyik állomása lesz intézményünk.
A tesztet a következő tanévben is meghirdetik, mi pedig újult erővel, és naprakész pénzügyi, üzleti ismertekkel felvértezve veszünk majd részt a versenyben, az újabb szép eredmények elérése érdekében.
Részletek itt olvashatók.
A kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyivárosi Kollégiuma az idén is megrendezi a már hagyományossá vált „KI MIT TUD?”-ot, melyre szeretettel várjuk a városi középiskolás kollégiumok tehetséges kollégistáit.
Időpontja: 2011. március 24. csütörtök, 1500 óra
Helye: a Szent-Györgyi Albert Középiskola aulája (Kecskemét, Nyíri út 73.)
A felhívás teljes szövege letölthető INNEN. A jelentkezési lap pedig INNEN.
2010. március 26-27-én Békéscsabán rendezték meg a DAKOTA, azaz a regionális kollégiumi Ki Mit Tud Találkozót. Kollégiumunkat a megyei fordulóból továbbjutott tanulók képviselték. Verset mondott Balla Ibolya és felléptek színjátszóink is. A rendezvényről bővebben olvashatunk a http://szentgyorgyi.info honlapon. A versengésben ének kategóriában első helyezést ért el Kis Gyöngyi, aki így képviseli kollégiumunkat az országos versenyen is. Gratulálunk neki és nagyon büszkék vagyunk RÁ! | ![]() |
A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyivárosi Kollégiuma a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumával konzorciumi tagként az Oktatásért Közalapítványnál sikeresen pályázott megyei „KI MIT TUD?”megrendezésére.
Időpontja: 2010. március 20. szombat, 9.30
Helye: Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola, Kecskemét, Nyíri út 73.